Rólam

Üdvözöllek a weboldalamon!

Az oldalon legfőképp hobijaimmal, érdeklődési köreimmel kapcsolatos cikkeket olvashatsz, melyek a számítógépes játékokhoz, legújabb technológiákhoz köthetőek de időnként a múltba visszatekintve retro technológiákkal is foglalkozom. Szóval ez egy amolyan kocka blog. 🙂

Gyerekkorom óta érdekelt minden kütyü, legyen szó zsebrádióról, magnóról, videólejátszóról, TV-ről. Igaz megjelenése után jóval később kaptunk rokonoktól egy C64-et, ami meghatározta a jövőmet. Gyermekként még persze nem tudtam mivel akarok foglalkozni, de abban biztos voltam, hogy a számítógépekhez köze lesz. A C64-en persze minden angolul volt, gyerekként pedig nem értettem belőle sokat. Szüleimet kértem, hogy vegyenek egy angol szótárat. Annyira érdekeltek a játékok, hogy a szavakat elég volt egyszer kikeresni, azonnal megtanultam őket. Bár általános iskolában németet oktattak, mire gimnáziumba kerültem gyakorlatilag megtanultam angolul – persze nem hibátlanul.

Nagyon szerettem játszani, később az internet terjedésével pedig többszereplős játékokat játszani. A C64 után egy AMD K6 PC-t vásároltunk, amin első játékaim között voltak a Diablo I, GTA 2, Midtown Madness, DarkStone stb. Később mikor már Dual Core gépem volt elmozdultam a többszereplős játékok irányába, több száz fős klánokat alapítottam, akikkel nemzetközi sikereket is sikerült elérnünk. Twitch és Youtube csatornát is indítottam ahová több száz videót készítettem. Később a diablo3.hu-n, a Blizzard hivatalos magyar fansite-ján szerkesztőként majd adminisztrátorként tevékenykedtem. Sok angol nyelvű cikket fordítottam magyarra és egyedi tartalmakat is készítettem.

Az egyetemre kerülve később a tanulmányaimra és az egyetem melletti munkára helyeztem a hangsúlyt, így pár szóban írok a szakmai hátteremről is:

Egyetemi Tanulmányaimat Debrecenben végeztem, a Debreceni Egyetem Informatikai Karán Programtervező Informatikusként végeztem 2016-ban. Jelenleg is Debrecenben élek.

A diploma megszerzése után Java programozóként helyezkedtem el. Munkám során mindig nyitott voltam az újabb technológiák megismerésére, számomra a tanulás nem kényszert, hanem változatosságot, kihívást jelentett. Karrierem során több kisebb-nagyobb projekt fejlesztésében is részt vehettem, ennek köszönhetően full stack fejlesztővé váltam. Mindemellett a projektvezetésben, dokumentálásban is jelentős tapasztalatra tettem szert. 2020-ban egyéni vállalkozást indítottam, jelenleg nem csak magyarországi, de külföldi (Németország, USA) ügyfeleim is vannak akikkel angol nyelven tartom a kapcsolatot.

A teljesség igénye nélkül íme néhány technológia, melyeket a munkám és hobbijaim során használok:

  • Programozási nyelvek
    • Java
    • C#
    • Javascript
    • CSS
    • HTML
    • G-code (RS-274)
    • C/C++ (Arduino)
  • Adatbázisok
    • MySQL
    • PostgreSQL
    • MSSQL
    • MongoDB
  • Keretrendszerek
    • Vaadin
    • Spring
    • JPA
    • JUnit
    • Mockito
    • .NET Core
    • Entity framework
  • Fejlesztői eszközök
    • Docker
    • Maven
    • Git
    • SVN
    • Postman
    • Apache Tomcat
  • IDE 
    • Visual Studio
    • Eclipse
    • Visual Studio Code (Ez inkább csak kódszerkesztő, de IntelliSense-el egész jól kiváltja a VS-t.)
  • DevOps
    • Jenkins
    • Jira
    • Confluence
    • Azure
  • Egyéb technológiák, ismeretek
    • HTTP
    • REST
    • Hibernate
    • Liquibase
    • XML
    • JSON
    • Linux (Ubuntu 18.04.5 LTS)
    • CRON
  • Beszélt nyelvek
    • Magyar (anyanyelv)
    • Angol
    • Német (ein bisschen)