More

    Dell Mini – Horrorra akadva

    Egy sokat szenvedett Dell Mini 1012 netbook rögös, de sikeres útja a normális működés felé.

    Bevezető

    Megírjam-ne írjam, megírjam-ne írjam, megírom… Azért volt bennem ez a dilemma, mert azon gondolkodtam, hogy megtartsam-e, vagy esetleg némi haszon reményében eladjam a szóban forgó Dell Mini 1012 netbookot. Na de ne szaladjunk ennyire előre, inkább haladjunk szépen sorban.

    Úgy döntöttem, hogy megírom eme szösszenetet, ha esetleg valaki más is találkozik hasonló gondokkal egy használt gép vásárlása során, ne essen pánikba, hanem inkább némi pénzzel és egy kis kreativitással nézzen szembe az előtte álló akadályokkal.

    Minden egy gyönyörű őszi vasárnapi napon kezdődött. Benéztem egy közösségi oldal apróhirdetéseibe, amit csak ritkán látogatok. Megláttam ott egy hölgy hirdetését, aminek a tárgya a fent említett hibás netbook volt.

    A hirdetésben le volt írva szépen, hogy bizony vannak hibái a kicsinek, méghozzá a 160 GB-os vinyón 763 bad sector van, emiatt kb. használhatatlan, a töltő kábele kontaktos, de ezt már az eladó is sejtette, hogy könnyen javítható: állítása szerint „kétezerből megvan”.
    Mindezt tetézi a tény, hogy hang sincs a drágán.

    A vinyóval úgy voltam, hogy hát azt legfeljebb kicserélem, ha olcsón jutok hozzá a drágasághoz, még akár jól is kijöhetek a dologból. A hang kérdése kicsit rizikósabb: lehet, hogy csak rossz drivereket telepítettek hozzá, de ezt majd úgy is megoldom. A töltős dologhoz úgy álltam hozzá, hogy az gyerekjáték lesz mivel már több laptoptöltőt is javítottam mindenféle hibát láttam már – ekkor még ezt hittem…

    Ennyi hibával már úgy voltam vele, hogy valóban csak akkor vásárolom meg, ha nem veszthetek rajta. Ez az egész egyfajta kihívás is volt számomra, hiszen én nagyon szeretek szerelgetni-barkácsolni és még jobban szeretek feléleszteni halottnak hitt dolgokat (ezt nem kell szó szerint érteni).

    Az árából viszont már akkor sikerült alkudnom 8 ezer forintot, mikor még nem is találkoztunk. Na de eddigi üzleteléseim során még úgy nem jártam, hogy maga az eladó azt az árat, amit én már lealkudtam, még lejjebb viszi (5 ezerrel) csak azért, hogy biztosan elvigyem. Így sikerült 15 ezer JMF-ért (Jó Magyar Forint…) hozzájutnom egy Dell Mini 1012-höz.

    Ez így nagyon jól hangzik, mivel ez körülbelül alkatrész árban van már, de az átvételt követően valóban horrorra akadtam…

    A töltő

    Mikor a töltőre vetettem a tekintetemet, már tudtam, hogy ez a gép olyan képzeletbeli utazásra hív, amiből előbb-utóbb cikk lesz.

    Kedves olvasók! Reménykedjetek, hogy ti nem fogtok találkozni olyan emberekkel, akik egy hordozható gép töltőkábelének kontakt hibáját szilikon ragasztóval oldják meg. De ez nem volt elég, bevetettek itt még zsugorcsövet és ragasztószalagot is a siker érdekében. Minden esetre ezt én siker helyett inkább katasztrófaként könyvelném el.
    Most komolyan, hogy juthat valakinek eszébe egy mobil számítógépet láncra verni? A töltő ott fityeg az oldalán, akárhová viszi az ember. Mivel nem ismertem az alkotót, gondolataimban elneveztem MacGyver-nek, de szerintem még ő sem lett volna ennyire leleményes.

    Nem volt opció, elkezdtem kiszabadítani a töltőt. Szerencsére minden háztartásban van orvosi szike, így nálam is. Azzal viszonylag könnyű menetnek mondható a dolog, 1-2 perc faragás és feszegetés után szépen le is jött egyben a cucc. Ez után pedig már csak el kellett ugranom a hobbi elektronika boltba egy kábelért. 650 Ft. Gyakorlatilag ennyiből meg is oldottam a töltő defektjét.

    Bár a töltő is hordozott magában néhány meglepetést: kedves MacGyver barátom a csavart inkább kidobta és pillanatragasztóval ragasztotta össze közvetlenül az után, hogy két pattintós kapcsot letört róla.
    Én a szikével az oldalamon nem ismerek akadályokat, így ez sem jelentett problémát. Persze az adapter belsejében meglepett volna, ha igényes forrasztásra utaló nyomokat találnék…
    Persze, hogy ott is kókányul forrasztgatott, de szerencsére a belsőt nem sértette meg semmivel, így a felesleges forrasztóanyagok és a régi kábel eltávolítása után végre az új kábel méltó helyére került.

    Biztos ami biztos én inkább fekete szigetelő szalaggal biztosítottam a töltő integritását, hiszen ezek a kínai kábelek egy idő után úgy is javításra szorulnak. (A régi kábelt azért megőriztem, hátha összefutok valamikor MacGyver-rel és segítségére lehetek abban, hogy felkösse magát.)

    Ám ez után jött az igazi móka! Észrevettem, hogy a laptopban lévő DC konnektor kicsit lötyög és néha megszakad a töltés/tápellátás ha vadul mozgatom a gépet. Áhhá! MacGyver biztosan ezért használt ragasztót…
    Ezek után kérdem én, hogy mivel lehet indokolni a gépben lévő csatlakozóban csücsülő fél méteres fogpiszkálódarabokat?

    Na ekkor már kész voltam, mint a házi feladat, le kellett ülnöm gondolkozni, hogy hogyan szedjem ki. Sajnos nincs ennyire pici csipeszem ami oda beférne. Eszembe jutott: fogpiszkáló! Na ne, lehet, hogy más volt eredetileg benne és fogpiszkálóval akarta kiszedni MacGyver is, csak hát balul sült el. Végül csak nekiálltam operálni tűvel, a legvékonyabb csipeszemmel és fogpiszkálóval! Miközben operálgattam azon gondolkodtam, hogy mégis mi vezérel valakit arra, hogy fával tömjön ki egy töltő konnektort. Két variáció jutott eszembe:

    1.)
    – Te Józsi, szúrjunk má’ ki a Lillával.
    – Há’ szúrjunk Karcsi, na de hogy?
    – Dugjunk pickállót a laptopjába!
    – Háhá, dugjunk!

    2.) Lilla elvitte a kontakt hibás gépét MacGyver-hez, gondolván, hogy ő majd megjavítja.
    – Na és hogyan javítottad meg a gépet?
    – Há’ tettem bele pickállót.
    – Na és jobb lett?
    – Nem. De rosszabb se.

    És valóban így van, mert a farönkök eltávolítása után se lett jobb vagy rosszabb.
    Képet szívesen mutatnék róla, de nincs az a fényképező ami ebbe a lyukba be tud fókuszálni és értelmes képet csinál az esetről (pontosabban nekem nincs).

    A DC konnektor még mindig lötyög, de nekem megvan az az előnyöm, hogy tudom hol kell kitámasztani. Megcsináltam, de úgy még rosszabb lett. Valószínűleg beljebb van valami gond, vagy a töltőn lévő Jack másabb picit, mint az eredeti. Így is totál használható, ezért úgy döntöttem, ezt a részt tovább nem buzerálom, leteszem az asztalra, feltölt és viszem amerre kell. Esetleg ha valakinek van tippje ez ügyben, várom a hozzászólását a cikkhez.

    Billentyűzet

    Némi használat után észrevettem, hogy furcsák a billentyűk hangjai, mikor lenyomom őket. Mintha egy homokozó lett volna alatta, úgy recsegett. Éreztem, hogy ez nem a mechanika hibája, hanem csak némi kosz férkőzött be a gépbe. Így neki is álltam kitakarítani.

    Mivel még sosem szedtem szét modern note/netbookot, ezért youtube-ról ezt a videót használtam. Mindenkinek ajánlom, aki hasonló fába vágja a fejszéjét, nagyon könnyű és egyszerű művelet a szétszerelés a videó alapján.
    Persze néha jó lenne, ha lassúbb lenne a videó, ezért megkerestem a Dell oldalán lévő szervizkönyvet. Ezzel a kettővel már tényleg egy gyermek is szét tudja kapni a gépet (csupán az a kérdés, hogy össze is tudja-e szerelni).

    Kioperáltam a klaviatúrát és neki is láttam volna a gombok lepattintásának. Van olyan ismerősöm, aki sajnos kicsit eltörte egyik gombját notebook billentyűzet takarítás közben, ezért próbáltam körültekintő lenni: mivel ezelőtt még nem szedtem szét notebook billentyűzetet, ezért Google és Youtube vonalakon kerestem segítséget. Értelmes leírás nem volt arról, hogyan pattintsuk le a billentyűket, csupán olyanokat találtam, hogyan helyezzünk fel új gombokat már meglévő üres helyekre.
    Elgondolkoztam, hogy melyik az a gomb amit legkevesebbszer használok… Windows gomb. Bátran nekiálltam feszegetni, míg végül nehezen, de lejött.

    A képen látható 1. nyíllal jelzett módon szedtem le, a jobb vagy bal oldalát felfeszítve. Ez a módszer rossznak bizonyult, mivel az alatta lévő pánt egyik oldala mindig kiugrott és vissza kellett pattintani. Ez kicsit veszélyes is, mert nagyon apró szerkezetről beszélünk, így nagy a kockázat a mechanika törésére. Ezen a weboldalon láthatjátok a mechanikát, ebben a modellben a D67-es jelzésű volt.
    Ha eltörtem volna, így már tudtam honnan és mit kellene pótolni.

    Szerencsére nem történt baj, mivel idejében felismertem, hogy rosszul csinálom. Ezután már a képen látható 2-es pont szerint függőleges irányban pattintottam le a gombokat. Sokkal gyorsabban ment a lepattintás, és már néhány gomb levétele után rutinszerűen 1-2 perc alatt leszedtem az összeset.

    Ezután ismét horrorisztikus kép fogadott: a billentyűzetben volt mindenféle szemét, a morzsáktól az azonosítatlan eredetű szőrszálakon át egészen a körömdarabokig (!) minden. Nem mondom, kellett hozzá némi gyomor, hogy kitakarítsam.

    Szerencsére van külön ilyen célokra használt tisztítókendőm és isopropyl alkoholom. Némi fintorgás után, de nekiláttam, ha már idáig eljutottam. Itt még megjegyezném azt, hogy ne kezdjünk bele billentyűzet takarításba, ha nincs rá elég szabadidőnk. Nekem körülbelül két órába telt az egész, mire szétszedtem-takarítottam-összeraktam.
    Persze most rutinosabban, sokkal gyorsabban is meg tudnám csinálni, de muszáj hangsúlyoznom, hogy ebben rettentő mennyiségű kosz volt.

    Miután végeztem, visszahelyeztem a gombokat és következett a touchpad.

    Szinte teljesen szétkaptam a gépet, mivel a touchpadhoz csak így lehet hozzáférni. Nem tudom, hogy hogyan, de még a touchpad alatt is voltak morzsadarabok.

    A takarítás után már csak az összeszerelés volt hátra. Időközben a Hardverapróról sikeresen beszereztem egy 320 GB-os WD winchestert 10.000 forintért, így azt is beletettem összeszerelés előtt.

    Hangkártya

    Sajnos a hangot illetően nem volt szerencsém, ugyanis Win 7 és Win 8 alatt is remekül települtek a driverek, de hangot nem adott a masina.

    Alternatív megoldást kellett keresnem. Említette egyik haverom, hogy vannak ilyen USB hangkarik 1-2 ezer forintért.

    Körülnéztem ebay-en és találtam is megfelelőt, csupán 1.25 USD az ára szállítással együtt. A gond csak az, hogy a szállítás 20-30 munkanapot is igénybe vehet. Ezért inkább szintén Hardveraprón kerestem ilyen kínai csodát: 800 forintért találtam is.

    Eleinte ezzel is voltak problémák, mivel egy hibás darabot kaptam, de az eladó rendkívül segítőkész volt, küldött egy másikat.

    Az tökéletesen működik azóta is, még a hangminőségre sincs panaszom: ha hangszórót csatlakoztatok rá, tökéletes a hang, viszont az én headsetemet valamiért nem szereti, ott picit recseg de még így is bőven elviselhető.

    Ennyi pénzért tökéletes alternatíva bárkinek, akinek bekrepál a hangkarija. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez nem képes a gép belsejében lévő hangszórókat megszólaltatni, mindenképp a rajta lévő csatlakozókba kell dugni a megszólaltatni kívánt hangszórót.

    Windows 7 és Windows 8 (mindkettő 32 bites) operációs rendszerek alatt teszteltem, probléma nélkül automatikusan települ a driver a Windows Update webhelyről. A ketyere Plug and Play elven működik, így nem gond, ha bármikor kihúzom-visszadugom, mindig felismeri.

    Összegzés

    Nos, ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy megérte-e, akkor egy határozott igennel válaszolnék. Kicsit barkácsolgatni kellett vele, de mint ahogy a cikkben is említettem már: én szeretek ilyesmit buherálni.

    Windows 8 operációs rendszert futtatok rajta, mivel sokkal gyorsabb működésben, mint a 7-es. Ezt pedig nem azért mondom, mert elvakult Win 8 fan lennék, sőt: az asztali gépemen Win 7 van és az is fog maradni még egy darabig.

    A Win 8-cal egyetlen apró baj van de ez is csak a Dell mini 1012 esetén jelent problémát: a GMA 3150 grafikus vezérlőhöz nincs olyan driver, ami támogatja az OpenGL-t. Ez néhány alkalmazás esetén problémát okozhat. Az összes olyan 3D alkalmazás, amihez nem kell OpenGl, megfelelően fut.

    A cikkben szereplő árakat pedig összegezném:
    Dell mini 1012: 15.000.-
    Western Digital 320 GB 7200rpm: 10.000.-
    Töltő kábel: 650.-
    Hangkártya: 800.-
    Összesen: 26450.-

    Ennyi pénzért valami kisebb teljesítményű tabletet kaphatunk, minek megvannak a maga előnyei, de korlátai is szerintem. Én mindenesetre jobban örültem ennek az ajánlatnak, még úgy is, hogy sokat kellett vele foglalkoznom, mire teljesen kipofoztam.

    Megjegyzés: Az eredeti cikket évekkel ezelőtt írtam: 2012.11.20-én publikáltam a logout.hu oldalon. Azóta jó pár év eltelt, de szerintem érdekes iromány lett berlőle ezért a saját oldalamon is meg szeretném őrizni az utókornak. Egyébként a cikk publikálása után ebay-ről vettem egy új DC konnektort és azzal már a kontakt hibát is sikerült teljes mértékben megoldani. 🙂

    Latest articles

    85 Followers
    Follow

    Related articles